2012 február 04-05
Hódos Imre Sportcsarnok
Az év nagy szenzációja, hogy az eddig két debreceni esküvői kiállítás, mely eddig a Lovardában illetve a Kölcsey központban került megrendezésre, egyenként is közel száz kiállítóval, egyesül, így egy igazi megakiállítás jöhet létre, melynek helyszíne a Hódos Imre Sportcsarnok
Így még inkább igazzá válik, hogy ez az az esemény, ahol valóban mindenki jelen van aki számít, így az esküvőhöz egy helyen minden megtekinthető, megkönnyítve a választást, sőt itt rengeteg kedvezménnyel lehet hozzájutni az esküvő minden eleméhez, keljen az menyasszonynak, vőlegénynek, örömszülőnek.
A kiállítás méreteire és felhozatalára jellemző, az a döbbenetes adat, hogy ha egy menyasszony az összes itt lévő szalon összes ruháját szeretné felpróbálni, ahhoz legalább egy hétre lenne szüksége, úgy, hogy egy pillanatra sem áll meg, nem iszik, nem eszik, nem alszik. Nem nehéz elgondolni, hogy mi lehet itt, ha a ruhaszalonok a kiállítás kb 15%-át teszik ki!
Jó tudni, hogy a pletykák szerint a jónevű cégek nagy részénél az időpontok 80 %-a a kiállítás alatt "elkel". Elég kellemetlen lehet szembesülni azzal, ha valaki a kiállításon meglévő hatalmas választék ellenére akár néhány órát is halogatja a döntést, és már nem szabad az áhított ruha vagy szolgáltató. Ráadásul így, hogy az ország legnagyobb vidéki kiállításáról beszélünk, melyen a Szakma szinte teljes egészében felvonul az sem lehet indok, hogy még máshol is szét akar nézni az érdeklődő pár.
Akik konkrétan még nem tudják mikor lesz az esküvőjük azok is rengeteg ötlettel gazdagodhatnak, és akik csak egy látványos programra kíváncsiak a hideg téli hétvégén, azok is megtalálják ezt ebben az eseményben, kezdve az óriás csokiszökőkutaktól, a különleges tortacsodákig, a hatalmas limuzinoktól, a mixershowig a közel ezer menyasszonyi, vőlegényi ruháig, a látványos dekorációktól, virágcsokroktól, az év legszebb menyasszonyáig.
A Kiállítás ad helyt az Álompár választásnak, ahol rendkívül értékes nyeremények mellett kerül megválasztásra az év Álompárja. A választásról, nevezésről részletes infók az
http://www.alompar.hu oldalon találhatóak
Megmarad ezen felül az óránkénti nyereménysorsolás is, ahol szintén értékes nyeremények kerülnek sorsolásra
Végül néhány érdekes adat: Ha a Debreceni Kiállítás valamennyi debreceni résztvevőjének az üzletébe szeretne valaki ellátogatni, az több, mint 10 napba telne, 700 km-t kéne hozzá autózni. Ha vidéki kiállítókhoz is szeretne, az újabb 2000 km autózást jelentene.
Ha csak a debrecenieket látogatnák külön-külön végig legalább 10 nap szabadság, párban természetesen már 20, ha az örömszülők is mennek, akár 40 napnyi szabadság kellene hozzá... persze, ha alkalmazottak.
Ha vállalkozóként dolgoznak, akkor minden nap bevételkiesést jelenthet, hisz mondjuk a fodrász, autószerelő, stb., ha nem dolgozik, nem keres. Ha egy igazán nem magas 8.000 Ft-os napi kieséssel számolunk, az 10 napnál 80.000 Ft, a párnak már 160.000 Ft, az örömszülőkkel már 300.000 Ft fölött járunk!
10 nap alatt persze csak autóval járhatjuk végig a Kiállítókat, az ide-oda autózás nagyjából 700 km-t emészt fel, ami kb.: 24.000 Ft-nyi üzemanyag, persze, ha a Pár debreceni. Ha például a Debrecenből alig 20 km-re lévő Hajdúböszörményben laknak, ehhez máris újabb 400 km-t és 14.000 Ft üzemanyag költséget lehet adni.
Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a Kállításon átlagosan 15% kedvezményt adnak a portékájukat kínáló jelen lévők. Így minden a "Nagy Napra" költött 1.000.000 Ft-ból 150.000 Ft maradhat a kasszában.
Megéri mindez egy mozijegy árát? A kiállításról naprakész információk a
http://www.eskuvoiiranytu.hu oldalon találhatóak.
infóvonal: 30-423-88-41